A két faluban, mint azt Virágh Miklós háztáji agronómus elmondta körülbelül 130 család foglalkozik málnatermesztéssel olymódon, hogy termése nagyobb hányadára a termelőszövetkezettel szerződést köt. Van, aki csak egy-két mázsányit ad el, de van, aki többet. Ez utóbbiak közé tartozik Papp András is, a szövetkezet nyugdíjasa. Belépve a szépen gondozott portára legelébb a hatalmas fóliasátoron akad meg a látogató szeme.
Nem éri meg piacra vinni
— Ahogy látom, nemcsak a málna a „szent gyümölcs” — mondom a szívélyesen fogadó gazdának, a sátor felé bökve.
— Mindig próbálkozik az ember! — nevet az alacsony, ősz hajú ember, aki korántsem tűnik nyugdíjasnak —Van itt minden, amivel csak baja van az embernek. Kert, málna, disznók ... Mindig elhatározzuk — tessékel közben a szobába —, hogy jövőre már csak pihenünk. De mi a pihenést sosem tanultuk meg. Mi csak a munkához értünk.
Papp Andrásnak lehet is dolga bőven. Málnása hatszáz négyszögöles, és ki ne tudná Váchartyánban, hogy mit jelent ekkora területen a málnaszüret.
Papp Andrásnak lehet is dolga bőven. Málnása hatszáz négyszögöles, és ki ne tudná Váchartyánban, hogy mit jelent ekkora területen a málnaszüret.
— És a család? — kérdem, mert a ház tágas, jól megférnek benne a
Papp András és a figyelmet fölkeltő fóliasátor
gyerekek is, de azok már „kiröpültek”, nem élnek otthon.
— Persze, amikor a csúcsmunka van, akkor hazajönnek. Rendesen segítenek mindenben.
Dehát mégsincsenek itthon ...
A málnatermesztők legnagyobb segítségüknek a családot tekintik és persze a téeszt. Ribai Istvánná, aki körül kisunokája sündörög ölében egy tacskókölyökkel, szaporán mondja is:
Ribai Istvánné, aki háromszáz ölön málnázik
— Én évente 10—12 mázsa málnát adok el, egy körülbelül háromszáz öles kertből. Van vele munka elég, de ahg-alig bírnánk, ha a szövetkezet nem segítene. Nyolc éve foglalkozunk málnával, de azóta mindig a téesz szerzi be nekünk a műtrágyát, a növényvédő szert és más egyebekről is gondoskodik. De a legjobb, hogy eladja a termést.
— Mert régebben — fűzi hozzá Papp András — elvittük a piacra, s volt olyan esetünk, amikor a kereskedő azt mondta: „András bácsi, nem kell a málnája!” No, mit tehettünk? Elkótyavetyéltük fillérekért, mert haza csak nem hozhattuk! A málnával nem lehet várni holnapig, összeesik, folyni kezd. Megvolt a kár.
— Most hogyan adják el?
— Visszük a téesz átvevőhelyére, ahol nagyon gyorsan átveszik, nincs semmi visszaélés. Minden megy simán.
— És azt se felejtsük el, —. így Ribai Istvánné —, hogy még azt is megmondják nekünk a háztáji agro-nómusok, Miklós bácsi, meg az a fiatalember, aki nemrég jött, hogy mikor permetezzünk és mivel. A szüretkor göngyöleget is kapunk.
— És az átvételi ár is megfelelő?
— Nem panaszkodhatunk. Olyannyira, nem hogy nem érné meg piacra vinni a málnát még akkor sem, ha ott mondjuk tíz forinttal is többet adnának érte. Először is azért, mert az a tíz forint nem biztos, másodszor pedig, mert a váci piacon sok a málna, a pesti piacokra bevinni meg annyit jelent, hogy a nyereség szinte oda! A szállítás meg a minden!
— A biztos pénz tehát a téeszen át történő értékesítés.
— Igen. A szövetkezet eladja a dunakeszi konzervgyárnak. Ez a legegyszerűbb. — Magyarázza nagy nyugalommal Papp András.
A disznótartás rosszabb üzlet
Ribai Józsefet és feleségét a málnásban találjuk. Éppen ebédelnek a gyönyörű fekvésű kert felső végén, ahonnan pompás kilátás nyílik a falura. Kertjük ötszáz négyszögöles, s ők is az egész családdal összefogva művelik. Idén körülbelül húsz mázsányi volt a termésük.
— Jó kis munka ez — mondja az erős hangú, tagbaszakadt férfi. — Most megyek nyugdíjba, tán amikor ra az újság megjelenik, már nyugdíjas is leszek. Növényvédő szakmunkás vagyok, de csináltam én már mindenféle munkát a téeszben. Ám a legjobban itt szeretek bíbelődni. Ezután több időm lesz rá, mint eddig volt.
— Mennyiért veszik kilóját?
— A végelszámolás még nem volt meg, de körülbelül huszonhat forintért.
Ha szorozni kezdünk, hát megállapíthatjuk: szép pénz üti a málnások markát elszámoláskor. Persze ez nem a tiszta jövedelmük, mert hiszen jó, hogy a szövetkezet ad ezt meg azt, de természetesen nem ingyen. A szolgáltatásért fizetni kell, ám a költségek levonása után megmaradó ösz-szeg sem csekély.
— A málna persze jobb — mondja Papp András —, mint a disznótartás. Mert, ha valaki ott számolgatni kezd, hát azonnal elmegy tőle a kedve. Ám mi úgy vagyunk vele, hogy ott egye meg a fene... Tudja, azt szoktam mondani: még senki nem evett reggelire anyacsavart. Hát ha haszon nincs is, de tartjuk! Hiányoznának, ha üres volna az ól.
Mennyi a szövetkezet haszna?
A háztáji agronómus, Virágh Miklós is nyugdíjas hét éve. ö a háztáji bizottság elnöke, hát jól ismeri az összes portát, tudja, hogy mivel foglalkoznak szívesebben, mert van, aki sertést tart, van aki inkább baromfit. Most a málnáról beszél:
— A málnaszerződésekkel végigjárjuk a falut, mindenki megmondja mennyit szállít majd. Persze ezek csak előzetes adatok, mert megváltozhat aztán minden. Lehet több lehet kevesebb. A háztájiban körülbelül húsz hektárnyi málna van, s ugyanennyi a téesz málnása is, amelyből minden téesz-tag vállalhat sorokat leszüretelni. Mert az a legnehezebb munka.
Ám nem könnyű az értékesítés sem! Szerte az országban sokan panaszkodnak a gyümölcs-, zöldségfölvásárlás menetére a kistermelők. Az idén bőségesen termő és nagyon értékes meggyet, ameiy gyümölcs kiválóan értékesíthető a nyugat-európai piacokon is, sok helyütt nem szedték le, mert nem tudták volna el
adni. Váchartyánban és környékén nem panaszkodhatnak a kistermelők idén a málnára. Gazdagon adott. Ennek ellenére, — mint beszélgetőpartnereim is elmondták: zökkenőmentesen folyt az átvétel, s az árral sem elégedetlenek. Az Aranykalászban simán bonyolódott le a szezon, az évközben befektetett energia megtérült.
De vajon a háztáji termés hozott-e hasznot a közösnek? Mint a gazdaság vezetői elmondták: nem is volt céljuk a haszonszerzés. Csupán arra törekedtek, hogy a háztájiba befektetett kiadások megtérüljenek. Mindössze az úgynevezett rezsikiadások bevételét tervezték. A téesz sem fizetett rá.
Ám egy válasszal még adós vagyok. Nevezetesen azzal, hogy az ifjabb váchartyániak talán nem is tudják hogy a málna miképpen került a falujukba. Nos, elárulom: Papp András telepített először málnást Váchar-tyánba, ő pedig Kösd községből hozta. Akkor 1959-et írtunk, s azóta — ezt is beszélgetőpartnereim mondták — sok-sok szobabútor, televízió, autó lett belőle.
Vödrös Attila
Megjegyzés küldése