Lehet-e gyógyír a sebre az, hogy a kukorica-termés, szemben a kenyérgabonáéval mennyiségben és minőségben egyaránt jobb, mint az elmúlt évben? Feltétlenül, még akkor is, ha egyik növény felhasználása nem enyhíti a másik hiányát.
Az idén a kukorica vetőterület tervezett nagysága 273 hektár volt, ezzel szemben a tény: 320 hektár. A betakarítás három kombájnnal már szeptember 25-én megkezdődött, és ha minden jól megy — az időjárás is úgy akarja — akkor rekordidőben, október végére be is fejeződik.
— A korai törés és gyors betakarítás két dolognak köszönhető, — tájékoztatott Halász János elnökhelyettes.
— Egyrészt rövid tenyészidejű fajtákat vetettünk: az úgynevezett kétvonalas kukoricát.
Ezek jellemzője, hogy két, általában gyengébb fajból kikísérletezett jól termő új fajták. Másrészt a termés nedvességtartalma a lehető legoptimálisabb, a termésmagasság közel azonos a szárakon, és az időjárás, ha az őszi vetéseknek nem is, de a kukoricabetakarításnak feltétlenül kedvezett.
A várható termésátlag hektáronkénti lemorzsolt állapotban eléri az ötvenöt mázsát. A termés nedvességtartalma eleinte harminckét százalék volt, a betakarítás félidejére már huszonöt százalékra csökkent. Ha összehasonlításként azt vesszük, hogy tíz évvel ezelőtt a hektáronkénti átlag alig érte el a 30—-35 mázsát, akkor a két szám összehasonlítása máris önmagáért beszél.
— Hogyan lehet elérni ilyen magas átlagot? Mire kell ügyelni már a vetés idején?
— Elsősorban a földet 'kell jól megválasztani, ahová a kukorica kerül — folytatja az elnökhelyettes. — Homokosabb területeken mindig kisebb az átlaghozam. Termelőszövetkezetünk területei közül a legalkalmasabb erre a célra Kisnémedi környéke. A szilágyi területek, túl azon, hogy eléggé homokosak, még a vadkártól sem mentesek. Sok errefelé a szarvas, a vaddisznó. A kukoricások közelében sokszor jól kivehető, hogy a lefeküdt fűben merre, hol tanyáztak, várva a kedvező alkalmat egy kis lakmározásra. A legmegfelelőbb földben a vetést mindig tavasszal kell végezni. Nagyon fontos a minél tökéletesebb magágy, a műtrágyázás milyensége, mennyisége, minősége és megfelelő aránya. A csiraszámnak a lehető legoptimálisabbnak kell lennie, de nagyon fontos a precíz kihelyezés és a megfelelő mélységbe vetés is. Ezek után, ami minden mezőgazdasági növénynek szükséges, kell a napos meleg idő, a kellő csapadék, és ha mindez együtt van, akkor jó termés várható.
— Mennyibe kerül a vetőmag és mennyibe a műtrágya?
— A kettő között lényeges árbeli differencia van. A vetőmag mondhatni elenyésző, hiszen egy hektárra 24—25 kg elegendő. Annál többe kerül a műtrágya. Mi zsákos és kevert műtrágyákat használunk, amelyek az országos átlagot nézve is a jók közé sorolhatóak.
— A betakarítás ütemét mennyiben befolyásolja a korszerűnek cseppet sem nevezhető szárító berendezés?
— Ebben az időszakban az eső mellett a legfontosabb a szárító zavar nélküli kapacitás-biztosítása. Naponta 8—10 vagon morzsolt terményt takarítunk be a földekről pótkocsis Ifa gépkocsikkal. Ebből naponta három vagonnyi mennyiséget nedvesen Vácra szállítunk, ahol fogadják, szárítják, majd elhelyezik. A maradék 5—6 vagonnal magunk igyekszünk „elbánni”, maximálisan kihasználva szárítóberendezésünk kapacitását.
* * *
Néhány perccel múlt hét óra. A némedi termelési központ irodájában az elnök gyors eligazítása után mindenki megindult napi feladatának végzésére. Az udvarból gépek indulnak szerte a határba, közöttük a kukoricabetakarítást végző három kombájn is. A nap, ha fagyosan is, de már kisütött. Ezen a napon sem lesz fennakadás a hat nyolc vagonnyi teljesítésben. Halász Jánossal először a nemrég elkészült, felszíni építésű beton silózót nézzük meg.
— Az idén hetven hektáron termesztettünk silókukoricát, a tervezett mennyiséggel szemben a tény valamivel kevesebb lett. Ennek ellenére is az idei silókukorica termés jónak mondható.
Két silózógéppel vágtuk, a minőségre sem lehet különösebb panaszunk.
A kétszáz vagonnyi silótakarmány tárolására alkalmas betonkolosszus szerényen húzódik meg egy félig kitermelt domb gyomrában. Rengeteg vas, cement sóder kellett, mire elkészült. Praktikussága abban áll, hogy a mesterségesen lejtősre kiképzett betonteknőbe felülről tud behajtani a megrakott gépjármű, így a silótakarmányt nem kell felfelé viliázni. Tetejére semmi más nem szükséges, mint egy jókora műanyagfólia.
— Az idei szükségletet ez a százhetven vagonnyi mennyiség teljes egészében kielégíti. Egyébként a közeljövőben újabb beton silót szeretnénk építeni. Az erjedés megindítása és minőség javítása érdekében a silókukoricát az idén száz hektárnyi lucernával is kevertük.
Száraz, rögös, beszántott földek között zötykölődik velünk a terepjáró. Többször is tárcsáztak már ezeken a földeken, de az igazi csak egy kiadós eső lenne.
Az egyre melegebb őszi napsütésben feltűnnek messze a kukoricabetakarító kombájnok. Mint három méltóságteljes gépmadár, szinte úsznak az embermagasságú sárga szárrengetegben. Az egyik mellett, mint vőlegény mellett a menyasszony, pótkocsis gépkocsi gurul komótosan. Ezt a fuvart, ha megtelt a rakodótér, Vácra viszik.
A sorok gyors egymásutánban fogynak. A be-húzott szárakról lekerülő termés eltűnik a gép gyomrában, míg a szár a behúzó lánc-alatt visszapottyan a földre. A betakarítás végeztével talajjavítás céljából ismét beszántják a földbe.
Sokan még visszaemlékeznek, hiszen nem volt olyan régen, amikor a gépek helyett még az ember állt az irdatlan hosszú kukoricaföld végén. Megtörölve a homlokát felfogott két sort és elindult csatázni a szárakkal, a termésért. A jóval kisebb háztáji földeken még ma is így történik a betakarítás, összefog apraja-nagyja, rokon, ismerős, koma és közösen törik a kukoricát. Eleinte nincs is különösebb baj, hiszen a megkezdett fosztást két oldalról csak le kell fejteni, aztán egyetlen csavarással eltávolítani a termést. A kupacokba hányt csöveket aztán gépjárművek szállították el. A sajgó fájdalom a körmök alatt, az ujjak végén csak néhány sor letörése után jelentkezett... És ki ne emlékezne a furfangos kézi megoldásra?! A 10 cm hosszú szegre, amelyet spárgával erősítettek a csuklóra, azért, hogy megkíméljék a kezüket. A szöggel a fosztást előhasították, így könnyebb volt kifejteni „házából” a termést.
Itt kint a földeken a három gépen kívül nincs egy árva lélek sem, mégis dűl a szár, telik morzsolt kukoricával a gépkocsi.
— Most még az is külön jó — száll ki Kiss Dénes a gép nyergéből —, hogy egyenletes az elosztás, jó a termény állóképessége, a kukorica szilárdsága és a fajtajelleg. Ez utóbbinak köszönhető, hogy a csövek azonos magasságban vannak a szárakon, amely kedvez a gépi betakarításnak.
Annak idején 1962-ben, amikor elvégezte a három hónapos kezelő tanfolyamot, még nem is gondolta, hogy a némedi határban vág¬ja majd a kukoricát. Ide nősült a nagykőrösi származású Kiss Dénes és ahogy lenni szokott itt is ragadt.
— Hartyánban lakunk, oda építettem. Azóta már van két családunk és megszerettem itt. Évente kétszer azért hazajárok, meglátogatom a rokonságot, a szülőföldet. Ha dolgozik az ember fia, akkor itt meg lehet élni. Reggeltől kint vagyok a földeken, minden kukoricabetakarítás idején már nyolc éve. Sokszor délután sötétedésig maradunk, hogy a napi hét—nyolc vagon meglegyen. Egymásra vagyunk utalva mind a hárman. Ha nem úgy zúg a gép, mint ahogy szokott, már félre állok, nézem, mi a baj, mert a kiesés rossz a tsz-nek is, rossz nekünk is. Segítünk egymásnak, hiszen mindannyian minél előbb túl szeretnénk lenni a betakarításon.
Reméljük, Kiss Dénesnek igaza lesz, már ami az elkövetkező három hetet illeti, amely a betakarításból még hátra van. Mindenesetre ha így haladnak, három hét múlva hiába keresnénk a földeken . .. Sem őket, sem a terményt már nem találnánk a szabad ég alatt.
F. T.
 |
| Munkában a kukoricakombájn |
— A korai törés és gyors betakarítás két dolognak köszönhető, — tájékoztatott Halász János elnökhelyettes.
— Egyrészt rövid tenyészidejű fajtákat vetettünk: az úgynevezett kétvonalas kukoricát.
Ezek jellemzője, hogy két, általában gyengébb fajból kikísérletezett jól termő új fajták. Másrészt a termés nedvességtartalma a lehető legoptimálisabb, a termésmagasság közel azonos a szárakon, és az időjárás, ha az őszi vetéseknek nem is, de a kukoricabetakarításnak feltétlenül kedvezett.
A várható termésátlag hektáronkénti lemorzsolt állapotban eléri az ötvenöt mázsát. A termés nedvességtartalma eleinte harminckét százalék volt, a betakarítás félidejére már huszonöt százalékra csökkent. Ha összehasonlításként azt vesszük, hogy tíz évvel ezelőtt a hektáronkénti átlag alig érte el a 30—-35 mázsát, akkor a két szám összehasonlítása máris önmagáért beszél.
— Hogyan lehet elérni ilyen magas átlagot? Mire kell ügyelni már a vetés idején?
— Elsősorban a földet 'kell jól megválasztani, ahová a kukorica kerül — folytatja az elnökhelyettes. — Homokosabb területeken mindig kisebb az átlaghozam. Termelőszövetkezetünk területei közül a legalkalmasabb erre a célra Kisnémedi környéke. A szilágyi területek, túl azon, hogy eléggé homokosak, még a vadkártól sem mentesek. Sok errefelé a szarvas, a vaddisznó. A kukoricások közelében sokszor jól kivehető, hogy a lefeküdt fűben merre, hol tanyáztak, várva a kedvező alkalmat egy kis lakmározásra. A legmegfelelőbb földben a vetést mindig tavasszal kell végezni. Nagyon fontos a minél tökéletesebb magágy, a műtrágyázás milyensége, mennyisége, minősége és megfelelő aránya. A csiraszámnak a lehető legoptimálisabbnak kell lennie, de nagyon fontos a precíz kihelyezés és a megfelelő mélységbe vetés is. Ezek után, ami minden mezőgazdasági növénynek szükséges, kell a napos meleg idő, a kellő csapadék, és ha mindez együtt van, akkor jó termés várható.
— Mennyibe kerül a vetőmag és mennyibe a műtrágya?
— A kettő között lényeges árbeli differencia van. A vetőmag mondhatni elenyésző, hiszen egy hektárra 24—25 kg elegendő. Annál többe kerül a műtrágya. Mi zsákos és kevert műtrágyákat használunk, amelyek az országos átlagot nézve is a jók közé sorolhatóak.
— A betakarítás ütemét mennyiben befolyásolja a korszerűnek cseppet sem nevezhető szárító berendezés?
— Ebben az időszakban az eső mellett a legfontosabb a szárító zavar nélküli kapacitás-biztosítása. Naponta 8—10 vagon morzsolt terményt takarítunk be a földekről pótkocsis Ifa gépkocsikkal. Ebből naponta három vagonnyi mennyiséget nedvesen Vácra szállítunk, ahol fogadják, szárítják, majd elhelyezik. A maradék 5—6 vagonnal magunk igyekszünk „elbánni”, maximálisan kihasználva szárítóberendezésünk kapacitását.
* * *
Néhány perccel múlt hét óra. A némedi termelési központ irodájában az elnök gyors eligazítása után mindenki megindult napi feladatának végzésére. Az udvarból gépek indulnak szerte a határba, közöttük a kukoricabetakarítást végző három kombájn is. A nap, ha fagyosan is, de már kisütött. Ezen a napon sem lesz fennakadás a hat nyolc vagonnyi teljesítésben. Halász Jánossal először a nemrég elkészült, felszíni építésű beton silózót nézzük meg.
— Az idén hetven hektáron termesztettünk silókukoricát, a tervezett mennyiséggel szemben a tény valamivel kevesebb lett. Ennek ellenére is az idei silókukorica termés jónak mondható.
Két silózógéppel vágtuk, a minőségre sem lehet különösebb panaszunk.
A kétszáz vagonnyi silótakarmány tárolására alkalmas betonkolosszus szerényen húzódik meg egy félig kitermelt domb gyomrában. Rengeteg vas, cement sóder kellett, mire elkészült. Praktikussága abban áll, hogy a mesterségesen lejtősre kiképzett betonteknőbe felülről tud behajtani a megrakott gépjármű, így a silótakarmányt nem kell felfelé viliázni. Tetejére semmi más nem szükséges, mint egy jókora műanyagfólia.
— Az idei szükségletet ez a százhetven vagonnyi mennyiség teljes egészében kielégíti. Egyébként a közeljövőben újabb beton silót szeretnénk építeni. Az erjedés megindítása és minőség javítása érdekében a silókukoricát az idén száz hektárnyi lucernával is kevertük.
Száraz, rögös, beszántott földek között zötykölődik velünk a terepjáró. Többször is tárcsáztak már ezeken a földeken, de az igazi csak egy kiadós eső lenne.
Az egyre melegebb őszi napsütésben feltűnnek messze a kukoricabetakarító kombájnok. Mint három méltóságteljes gépmadár, szinte úsznak az embermagasságú sárga szárrengetegben. Az egyik mellett, mint vőlegény mellett a menyasszony, pótkocsis gépkocsi gurul komótosan. Ezt a fuvart, ha megtelt a rakodótér, Vácra viszik.
A sorok gyors egymásutánban fogynak. A be-húzott szárakról lekerülő termés eltűnik a gép gyomrában, míg a szár a behúzó lánc-alatt visszapottyan a földre. A betakarítás végeztével talajjavítás céljából ismét beszántják a földbe.
Sokan még visszaemlékeznek, hiszen nem volt olyan régen, amikor a gépek helyett még az ember állt az irdatlan hosszú kukoricaföld végén. Megtörölve a homlokát felfogott két sort és elindult csatázni a szárakkal, a termésért. A jóval kisebb háztáji földeken még ma is így történik a betakarítás, összefog apraja-nagyja, rokon, ismerős, koma és közösen törik a kukoricát. Eleinte nincs is különösebb baj, hiszen a megkezdett fosztást két oldalról csak le kell fejteni, aztán egyetlen csavarással eltávolítani a termést. A kupacokba hányt csöveket aztán gépjárművek szállították el. A sajgó fájdalom a körmök alatt, az ujjak végén csak néhány sor letörése után jelentkezett... És ki ne emlékezne a furfangos kézi megoldásra?! A 10 cm hosszú szegre, amelyet spárgával erősítettek a csuklóra, azért, hogy megkíméljék a kezüket. A szöggel a fosztást előhasították, így könnyebb volt kifejteni „házából” a termést.
Itt kint a földeken a három gépen kívül nincs egy árva lélek sem, mégis dűl a szár, telik morzsolt kukoricával a gépkocsi.
— Most még az is külön jó — száll ki Kiss Dénes a gép nyergéből —, hogy egyenletes az elosztás, jó a termény állóképessége, a kukorica szilárdsága és a fajtajelleg. Ez utóbbinak köszönhető, hogy a csövek azonos magasságban vannak a szárakon, amely kedvez a gépi betakarításnak.
Annak idején 1962-ben, amikor elvégezte a három hónapos kezelő tanfolyamot, még nem is gondolta, hogy a némedi határban vág¬ja majd a kukoricát. Ide nősült a nagykőrösi származású Kiss Dénes és ahogy lenni szokott itt is ragadt.
— Hartyánban lakunk, oda építettem. Azóta már van két családunk és megszerettem itt. Évente kétszer azért hazajárok, meglátogatom a rokonságot, a szülőföldet. Ha dolgozik az ember fia, akkor itt meg lehet élni. Reggeltől kint vagyok a földeken, minden kukoricabetakarítás idején már nyolc éve. Sokszor délután sötétedésig maradunk, hogy a napi hét—nyolc vagon meglegyen. Egymásra vagyunk utalva mind a hárman. Ha nem úgy zúg a gép, mint ahogy szokott, már félre állok, nézem, mi a baj, mert a kiesés rossz a tsz-nek is, rossz nekünk is. Segítünk egymásnak, hiszen mindannyian minél előbb túl szeretnénk lenni a betakarításon.
Reméljük, Kiss Dénesnek igaza lesz, már ami az elkövetkező három hetet illeti, amely a betakarításból még hátra van. Mindenesetre ha így haladnak, három hét múlva hiába keresnénk a földeken . .. Sem őket, sem a terményt már nem találnánk a szabad ég alatt.
F. T.
Megjegyzés küldése