![]() |
Az épülő borjúnevelő istálló
|
Az ISV-program, ami nagyberuházás, májusi indulású. A tervek szerint batériás malacnevelőt és sertés- fiaztatót fogunk építeni. Ezek a létesítmények 1978—1979-ben készülnek el, Kisnémediben. Az építési költség körülbelül hat millió forint lesz. A beruházás eredményeként 2500 malacot tudunk majd kibocsátani évenként.
Ebben az évben megszüntetjük Püspökszilágyon a malacneveidét. Erre azért is szükség van, mert az előírás szerint nem lehet egy telep¬helyen két fajta állatot is tartani.
Püspökszilágyon a sertéstenyésztés mellett szarvasmarha tenyésztéssel is foglalkozunk.
A szárító berendezés, a beruházások átcsoportosítása miatt, valószínűleg csak 1979-ben készülhet el, mivel ebben az évben a bank nem ad rá hitelt. A silótereket, ugyancsak a hitelek befagyasztása miatt későbbi időben tudjuk majd megcsinálni. A gép-beruházások folyamatosak, ám itt is érezteti hatását az átcsoportosítás.
Megjegyzés küldése